Debrecen, Jerikó u. 17, 4032
dmk@debrecenimuvkozpont.hu
06 (52) 413 - 939
Felnőttképzési nysz: 00633 - 2008
Akkreditációs lajstromszám: AL - 2460
Andalúz nap a Debreceni Művelődési Központban

Az eseményen résztvevők a nap folyamán különféle színes programokon vehettek részt: megismerkedhettek többek között a jerezi borokkal, sevillai táncokat sajátíthattak el a Debrecenben tanuló Erasmus ösztöndíjas hallgatóktól, valamint flamenco-bemutatót is megtekinthettek.

Andalúziáról tartott elődást D. Borja Leal, a Spanyol Nagykövetség munkatársa. A nap folyamán kétszer is alkalmuk nyílt az érdeklődőknek belekóstolni a spanyol táj ízeibe.

– A paella egy valenciai rizses étel, melyet csirkehússal, vagy a tenger gyümölcseivel is el lehet készíteni. A jammon iberico – más néven ibériai sonka – egy évekig, kizárólag sóban érlelt sonka; a gaspacho pedig egy kimondottan nyári étel, melyet kinn csészéből isznak, és paradicsomból, vízből, ecetből, oliva olajból és fűszerekből áll – tudtuk meg az egyik szervezőtől, Thurzó Annamáriától.

A rendezvény esti fiestával zárul, ahol dél-spanyolországi zenére táncolhatnak a szórakozni vágyók.

 

Poptörténeti emlékpont
Debreceni Művelődési Központ
Székhely: Debrecen, Jerikó u. 17, 4032
Email cím: dmk@debrecenimuvkozpont.hu
Telefonszám: 06 (52) 413 - 939
Postafiók: 419.
Felnőttképzési nysz: 00633 - 2008
Akkreditációs lajstromszám: AL - 2460
Debreceni Művelődési Központ © 2009 - 2021 Minden jog fenntartva
|
Website & Design by TGweb.hu
Kérdése van? Írjon nekünk.