– Számtalanszor egyszerre fényképeztünk; kiszálltunk az autóból, és mindenki fotózott. Arra számítottunk, hogy a képek majd hasonlítanak egymásra: ám nagyon különbözőek lettek. Mindőnket más ragadott meg – jegyezte meg a debreceni kötődésű Márton Enikő képzőművész, aki négy német alkotótársával – Kristof Huffal, Dr. Anne Hackettel, Thomas Glatz, Paul Huf – a Debreceni Művelődési Központ Mű-Terem Galériájában olyan anyagot állított ki, amely a helyszínre tartó úton, Németország és Debrecen között született.
Az Úton Debrecenbe című tárlat június 26-ig tekinthető meg. Az anyag első pillantásara is rendkívül változatos. Különösen vágott, titokzatos épületrészletek, zöldben úszó természetfotók, pasztelszínű belső tájak váltják egymást.

Az utazás fizikai és szimbolikus úttá vált, térbeli és lelki közeledéssé a városhoz és a magyar kultúrához. Általánosabb tapasztalatként az úton-lét olyan volt, akár az élet. Márton Enikő hazájához és diákévei helyszínéhez is közeledett – Debrecenben a Református Kollégium Gimnáziumában tanult.

„Égve hagytad…”

Az építészet és formai elemei kedvelt témái, illetve eszközei Kristof Huf fotóművésznek – aki egyúttal zenész is, 10 éve intenzíven koncertezik jazz-basszusgitárosként. Vallja, hogy a két művészeti ág kiegészíti és ihleti egymást.
Titokzatos, sejtelmes fotóin épületrészleteket ragad meg különös szögekből. – Törekvésem, hogy ne az „egészet” mondjam el, mutassam be, hanem a kép felvesse a témát; azon túl nyitva hagyom értelmezését a befogadónak – mondta. Amint arra a felhívta a figyelmet: mindenütt sejteti az embert; lábnyomok, égve hagyott villany és résnyire nyitott ajtó utal a képen kívül lévő emberre.

Dr. Anne Hacket szociológuskutató. – A fotózás izgalmas megismerési út. A kutatómunkához képest gyorsabb, spontánabb és közvetlenebb módon éri el az embereket – válaszolta érdeklődésünkre. Mint elmondta, kutató-figyelő típus: talált helyzeteket, élő pillanatokat ragad meg, nem rendezi meg előre, és nem módosítja utólag a képeket.
Három fotó függ egymás mellett, három lépkedő emberalakot örökítenek meg. – Az emberek öltözködésükkel azt üzenik a külvilágnak, hogy mit gondolnak magukról. Része e szerepnek a környezet, a kultúra. Erről „beszél” ez a sorozat, amely Ukrajnában készült. Az alakokat azért  fényképeztem hátulról, hogy ne egy emberhez kötődjön a szerepük, hanem általános jellemzőjüket fejezze ki a kép – mondta.
Beavatott a  Zöld című képsorozat titkába. Az első pillantásra harmóniát megragadó, túlságosan is szép képeken barangoló szem az idillt megtörő részletekre bukkan: a szinte giccsesen éles, szép táj valójában vihar előtti csend. A fiatalok vidám életképét megörökítő fotó penészedik a falon. A természetbe beolvadni próbáló zöld házikó ablakai parányiak, rács van rajtuk: „el lehet képzelni, mit lehet odabenn!”

Végtelen sok „olvasat”

Társa alkotásban is Anne-nak Thomas Glatz szociálpedagógus, képzőművész és író.
A mesélő, elbeszélő jellegű képeket kedveli. „Történetei” úgy épülnek fel, hogy mindig részük a meghasonlás, az ellentmondás.  – Ez a kép Szerencsen készült, a cukorgyár bejáratánál. A virágosbolt  a kapu előtt azt a hatást kelti, mintha a bezárt cukorgyár temető lenne, s itt árulnák a virágokat a sírokhoz – bontotta ki a kép tartalmi csattanóját a művész, s nyomban hozzáfűzte: ettől függetlenül számtalan olvasata lehet e fotónak, ez csak az egyik lehetséges interpretáció.

Tudatáramban

Mind az öten nyitva hagyjuk a képet, nem akarjuk leképezni a külvilágot, hanem inspiráljuk, gondolkodásra ösztönözzük a nézőt. Szabadon engedjük a művet a befogadásnak. A kereső-kutató-megfigyelő mentalitást képviseljük – foglalta össze Márton Enikő, majd bevezetett festményei világába: különös pasztelszínű tájai az útra, a változásra készülődés élményéből születtek. Belső folyamatok áramlanak a képeken: éppen alakot nyerő, embernek-növénynek elképzelhető formák, és az alakuló-ömlő belső (tudat)folyam mozgása olvasható belőlük. Lelki tájakon járunk.
– A folyamatszerűség, alakulás, mozgásbanlét érzését a lazúros technikával sikerült elérni – jegyezte meg a művész.
Márton Enikő Fehérgyarmaton született. A középiskolai éveit töltötte Debrecenben, majd Pécsett végzett vizuális nevelőtanárként, annak idején Erasmus-ösztöndíjjal járt Németországban, most Münchenben él – e városban barátkozott össze a három művésszel.
Bemutatta Paul Huf fotóművész munkáit is – Hacket szó szerint folyvást úton van, váltogatja lakhelyeit. Franciországban, Párizsban, Hollandiában él. Egyik képe szöveggel, textussal kezdődik: megkezd egy történetet, belevág egy helyzetbe, majd képek sora következik, hogy a történet a nézőben fejeződhessen be.

A négy művésznek ez a projekt volt az első „Úton-léte”. Fontolgatják, hogy folytatják az „akcióművészetet”.

A kiállítás meghívóját itt letöltheti!!!