Debrecen, Jerikó u. 17, 4032
dmk@debrecenimuvkozpont.hu
06 (52) 413 - 939
Felnőttképzési nysz: 00633 - 2008
Akkreditációs lajstromszám: AL - 2460
ÁTADTÁK A NAGYMACSI KÖZÖSSÉGI EMLÉKEZET OSZLOPÁT

A Nagymacsi közösségi emlékezet oszlopát július 2-án, szombaton, 10 órakor ünnepélyes keretek között adták át a Debreceni Művelődési Központ Nagymacsi Közösségi Házának udvarán (Debrecen-Nagymacs, Kastélykert u. 39.).

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata sikeresen pályázott a megyei jogú városok számára meghirdetett pályázati kiírásra „Nagymacs szociális városrehabilitációja” címmel.
A nyertes pályázat segítségével megépült a Nagymacsi Közösségi Ház, amelynek az üzemeltetését a projektben konzorciumi partnerként szereplő Debreceni Művelődési Központ látja el. Szintén elkészült a játszótér, egy park és más üzlethelyiség is.
A projekt egyik legfontosabb eredménye többek között, a közösségfejlesztő folyamat elindulása Nagymacson. A helyi közösségfejlesztő csoport lelkesen tevékenykedik a városrészért, az itt élő emberekért, saját magukért. Az eltelt három esztendőben számos rendezvény, esemény, akció dicséri munkájukat.
A „Közösségi emlékezet oszlopa” is az ő álmuk volt, ami mára valósággá vált.
Az oszlop magában foglalja a múltat, jelent és jövőt. Jelképezi az összetartozást, az egymásért tenni akarást, a közösségben rejlő erőt, az együttgondolkodást és az együttes cselekvés lehetőségét. Emlékeztet, identitást erősít, hitet ad.
Az országban egyedülálló,  közösségi összefogással és támogatással elkészült oszlop ünnepélyes felavatását július 2-án, szombaton, 10 órakor tartották a Debreceni Művelődési Központ Nagymacsi Közösségi Házának udvarán (Nagymacs, Kastélykert u. 39.).

ÁTADTÁK A NAGYMACSI KÖZÖSSÉGI EMLÉKEZET OSZLOPÁT
Poptörténeti emlékpont
Debreceni Művelődési Központ
Székhely: Debrecen, Jerikó u. 17, 4032
Email cím: dmk@debrecenimuvkozpont.hu
Telefonszám: 06 (52) 413 - 939
Postafiók: 419.
Felnőttképzési nysz: 00633 - 2008
Akkreditációs lajstromszám: AL - 2460
Debreceni Művelődési Központ © 2009 - 2024 Minden jog fenntartva
|
Website & Design by TGweb.hu
Kérdése van? Írjon nekünk.