Debrecen, Jerikó u. 17, 4032
dmk@debrecenimuvkozpont.hu
06 (52) 413 - 939
Felnőttképzési nysz: 00633 - 2008
Akkreditációs lajstromszám: AL - 2460
Közművelődési szakmai tanácskozás


A rendezvényen a résztvevők a törvényi változásokról, a közösségi művelődés társadalomformáló erejéről, valamint a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus átalakításáról, eredményeiről és szakmai terveiről kaptak tájékoztatást.

A tanácskozás első előadójaként Somogyi Béla alpolgármestert hallhatták a megjelentek, aki köszöntőjét követően a városi és a megyei közművelődés közel két évtizedes múltjának meghatározó eseményeit idézte fel.

Ezt követően Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója tért ki arra, hogy a megyei és a városi közművelődési intézményeknek össze kell adniuk az értékeiket, így erősödhetnek meg. Mint mondta: Hajdú-Bihar megyében 43 olyan település található, amely 2000 főnél kevesebb lakost számlál. Velük szinte senki sem foglalkozik. Ezért kell a közművelődésnek a jövőben szervesen kapcsolódnia a vidékfejlesztéshez, az oktatáshoz és a szociális ágazathoz. A rendezvények helyett a közösségeket kell a középpontba állítani.

A szakmai tanácskozás második részében Závogyán Magdolna, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatója az új közművelődési koncepció mentén a közösségi művelődés társadalomfejlesztő alapértékeiről beszélt. A közösségi művelődés a magyar közművelődés megújulásának alapja, a nemzet lelki és mentális újraépítésének fontos eszköze – emelte ki bevezetőjében.

A főigazgató előadásában beszámolt az Intézet átalakításának menetéről, eddigi eredményeiről és szakmai és tartalmi megújulásáról.

Mint mondta, a Magyar Művelődési Intézetet olyan szakmasegítő háttérintézményként kell elképzelni, amely megfelelő válaszokat tud adni a társadalmi és közművelődési kihívásokra. A dinamikus szervezet alapvető feladatai között a közvetítő, összekötő, szervező, kezdeményező és képviselő funkciók megerősítését hangsúlyozta. A háttérintézményi feladatok között kiemelt fontossággal jelenik meg a stratégiai háttéranyagok készítése, az uniós pályázatokkal kapcsolatos szolgáltatások biztosítása, valamint a projektgenerálás és a projektszemlélet meghonosítása.

2013. január 1-jétől a 19 közművelődési szakmai módszertani központ a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus irányítása alá kerül. Elmondta, még nincs elfogadott költségvetés, de az előirányzatok szerint 1,1 milliárd forint jut majd a megyei szintű közművelődési terület szakmai koordinálására, ami mintegy négyszerese a jelenlegi rendelkezésre álló összesen 273 millió forintnak.

A szakmai tanácskozás a szakemberképzés átalakítására vonatkozó elképzelések ismertetésével fejeződött be. A tervezett közösségi művelődés tanár szak bevezetése stratégiai szinten szolgálja a szakma pozícióinak megerősítését.

Forrás: MMIKL, Takács Hajnalka

Poptörténeti emlékpont
Debreceni Művelődési Központ
Székhely: Debrecen, Jerikó u. 17, 4032
Email cím: dmk@debrecenimuvkozpont.hu
Telefonszám: 06 (52) 413 - 939
Postafiók: 419.
Felnőttképzési nysz: 00633 - 2008
Akkreditációs lajstromszám: AL - 2460
Debreceni Művelődési Központ © 2009 - 2024 Minden jog fenntartva
|
Website & Design by TGweb.hu
Kérdése van? Írjon nekünk.