Debrecen, Jerikó u. 17, 4032
dmk@debrecenimuvkozpont.hu
06 (52) 413 - 939
Felnőttképzési nysz: 00633 - 2008
Akkreditációs lajstromszám: AL - 2460
DMK Újkerti Közösségi Háza
A Két Kard Iskolája

Vezető: Sárga Richárd. A csoport a távol-keleti kultúrával, ezen belül harcművészetekkel foglalkozik. Tradicionális japán öltözetekben, kardokkal mutatják be a szamurájok világát. Foglalkozások ideje: kedd 18.30-19.30 Helye: 101-es terem

Alföld Gyermekszínpad

Helyszín: Belvárosi Közösségi Ház/Próbaterem
Időpont: kedd-csütörtök: 16.30-20.00
Vezető neve: Várhidi Attila Csokonai-díjas rendező

A Színpad 1978 őszén alakult, az egykori alapító tagok között találjuk a rendkívül népszerű színművészt, Magyar Attilát, a kitűnő színházi rendezőt, Hargitai Ivánt, a későbbi tagok között pedig Kálloy-Molnár Pétert, Hajdu Szabolcsot és jónéhány, később híressé vált színészt és színésznőt.

A Színpad tagságát 10 és 14 év közötti debreceni gyerekek alkotják, de az utóbbi két évben vers- és mesemondó versenyek győztes vidéki tehetségei is csatlakoztak hozzájuk. A legutóbbi nagy sikert az ez évi Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál szegedi gáláján aratta a Színpad. 2014 szeptemberétől vidéki és debreceni, abszolút kezdő és gyakorlottabb gyerekeket egyaránt várnak a társulat tagjai közé.

anzX

Helyszín: DMK/ÚKH 105-ös terem
Időpont: kedd, péntek: 13.30-17.00
Vezető: Makai Károly

Az anzX  csoport – nevéhez illően -  a sokféleséget, a változatosságot tartja a legfontosabbnak programjai összeállításában. Különböző összeállítású formációi adnak elő gyermek, családi és megzenésített verses, valamint tánczenei, retró és rock műsorokat. Műsoraik döntő többségét az Újkerti Közösségi Ház rendezvényein mutatják be, alakítva ezzel az Újkerti városrész közösségi érzését.
A programokban a generációs kapcsolatok erősítését, a magyar nyelv művelését és a tematikus műsorok igényes megoldását tekintik kiemelt szempontnak.


 

 

Asztmás és Allergiás Betegek Klubja

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/Fszt. 6-os terem
Időpont: a hó utolsó hétfője 14.00-17.00

Vezető neve: Gargya Sándorné

A légúti betegségek száma évről évre növekszik, ezért nem elegendő, ha csak az orvosok és szakmabeliek vannak tisztában a betegség okaival, következményeivel. Megfelelő információ birtokában a betegek is képesek a betegség súlyosságát csökkenti, az egészségesek pedig kivédhetik annak kialakulását.
A Klub legfőbb törekvése az asztmás és allergiás betegek, családtagjaik számára, illetve a betegség megelőzése céljából bárkinek megfelelő egészségügyi, mentális szolgáltatást nyújtani. Munkjákat előadásokkal segíti a Debrecen Városi Tüdőgondozó Intézet és az ANTSZ Hajdú-Bihar Megyei Intézete.
 

Boldogkerti Kertbarát Kör

Helyszín: Borsovai u.13/B
Időpont: kéthetente kedd 16.30-18.30
Vezető neve: Melkó Béla

A kertbarátkör 1986-ban alakult meg a környéken élő, kertészkedni szerető nyugdíjasok köréből. Megalakulásának és tevékenységének célja a kertészeti termelvények (zöldség, gyümölcs, szőlő) korszerű előállításához szükséges szakmai ismeretek elsajátítása, tájékozódás az alapvető biokertészeti ismeretekről, speciális előadások tartása, kertlátogatások, tanulmányi utakon való részvétel, az emberi kapcsolatok ápolása kulturális rendezvények, találkozások alkalmával.
Az eleinte alig 20 főből álló kertbarát kör közösségének Dr. Haraszty József egyetemi oktató szakvezetőként tartott 10 éven keresztül érdekes és tanulságos kertészeti előadásokat. Jelenleg Melkó Béla kertészmérnök szakvezetésével folynak a kertészeti, zöldség-, gyümölcstermesztési témákat érintő előadások. A mára már valódi baráti társasággá váló, főleg nyugdíjas kertbarátok közössége 54 fős tagsággal működik. A szakmai előadásokon, kulturális rendezvényeken a kertbarátok sokszor családtagjaikkal együtt vesznek részt.
Az alapvető tevékenységen - a szakmai, kertészeti előadások, ismeretelsajátításon - túl rendszeresen részt veszünk a Kertbarátkörök Megyei Szövetsége által rendezett Népfőiskolai rendezvényeken. Az évente megrendezésre kerülő Megyei Kertészeti Napok Termékkiállításán rendszeresen kiállítja a kertbarátok kertjeiben termelt gyümölcsöket, zöldségeket szép elismeréssel, eredménnyel.
Közösségünk minden évben borversenyt rendez, a kiemelkedő helyezettek a városi és megyei borversenyeken is szép eredményeket érnek el.
Immár hagyománnyá váltak a rendszeresen megtartott kulturális események, ilyenek a szilveszteri, farsangi mulatságok, kirándulások, majálisok, valamint a társkertbarátok szüreti báljai, rendezvényei.
A kertbarát közösség működésének értéke a szakmai ismeretszerzésen túl az emberi kapcsolatok ápolásában, az egymásra való odafigyelésben rejlik, amelynek szép példája, hogy sokszor a közösség tagjai közösen gondozzák a segítségre szorulók kertjeit.



 

Brunszwik Teréz Kör

A kör célja összefogni és összetartani a Széchenyi utcai óvoda Százszorszép óvoda azon dolgozóit, akik évtizedeket töltöttek el az intézményben , nevelték és oktatták a rájuk bízott gyermekeket. Fontosnak tartják a közösségi művelődést, a jószolgálati tevékenykedést, névadójuk életének megismerését és feldolgozását valamint rendszeres résztvevői az Újkerti Közösségi Ház rendezvényeinek. Vezeti: Ordasi Jánosné Foglalkozások ideje: a hó 2. hetében hétfőn  15.00-17.00 Helye: fszt.5-ös terem

Debrecen Dixieland Jazz Band

Vezető: Gyarmathy István. 1984 végén alakult az együttes, mely Európa csaknem összes országában és két alkalommal a jazz őshazájában, az Egyesült Államokban is nagy sikert aratott. Ezen túl természetesen a különböző hazai jazz és dixieland fesztiválok rendszeres vendége, a Magyar Rádió mellett Európa számos országa közvetíti műsorait. Foglalkozások ideje: szerda: 18.00-20.00 Helye: Mozi terem

Debreceni Alkotó Képzőművészek

Vezető: Medveczky Nóra. 2006-ban alakult kör. A csoport tagjai nem hivatásos képzőművészek, ugyanakkor elhivatott alkotók, akik készségük mellett, művészeti alapismereteiket különböző szabadiskolákban szerezték. Fejlődésüket autodidakta módon, valamint művésztelepek, alkotótáborok rendszeres  résztvevőjeként biztosítják. Műveiket több csoportos és egyéni kiállításon mutatták be Hajdú-Bihar megyében,

a megyén kívül és  külföldön.  Céljuk, hogy a csoport révén szervezetten vegyenek részt Debrecen város művészeti életében évente 2-3  közös kiállítás rendezésével.

Foglalkozások ideje: a hó 2 hetében kedden 16.00-19.0 Helye: fszt.5-ös terem

Debreceni Citerazenekar

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/fszt. 6-os terem
Időpont: Szerda: 17.00-18.00
Vezető neve: Bögös Gábor

2007 februárjában alakult a csoport 4 fővel.
Zenéjük elsősorban a világzenén alapul, melyben megtalálhatóak klezmer, macedon, ukrán és moldvai dallamok is. Hangszerelésüket illetően vonósnégyes struktúrában dolgoznak.
Nyitottak új dallamok és stílusok iránt.
Az elmúlt 3 évben felléptek többek között a Debreceni Könyvhét több programján, valamint a Hajdúböszörményben megrendezett Hajdúnapokon is.
Folyamatosan várják a citerázni vágyók jelentkezését és örömmel tesznek eleget felkéréseknek is.

Debreceni Nyugdíjas Klub Őszidők Kórusa

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/ 204-es terem
Időpontkedd 16.00-17.15, péntek: 14.00-15.00 Helye: 204-es terem
Vezető neve: Tóthné Kocsis Judit

A kórus1992-ben alakult. Vezetőjük 2003-tól Erdei Györgyné.
Jelenlegi létszámuk 46 fő. Átlagéletkoruk 75 év.
Repertoárjukban megtalálhatóak népdalok, Kodály és Bárdos művek valamint klasszikus művek 2-3 szólamban.
Évente átlag 20-25 fellépésük van. Rendszeres résztvevői 2005-től a Hajdú-Bihari Felnőtt Kórusfórumnak. Fellépnek különböző városi rendezvényeken (pl.: Magyar Kultúra Napja, Költészet Napja, Múzeumok éjszakája, és Petőfi Sándor születésnapján). Szintén rendszeres fellépői a megyei dalos találkozóknak, katonadalok fesztiváljának, de a Terápiás Házban és Szociális Otthonban is énekeltek már.
Testvérvárosi kapcsolatot ápolnak a Nagyszalontai Nyugdíjas Egyesület Kórusával, de a Partiumi Magyar Nyugdíjas Egyesület kórusával is jó kapcsolatban állnak, mint ahogyan a Csapókerti Pávakörrel is.
Mottójuk: Éneket az éveknek!

Debreceni Szépkorúak Dalköre

Vezető: Galó Józsefné. 10 éve alakult a Dalkör

A Dalkör tagjai lelkesedéssel vesznek részt a próbákon és tudásuk legjavát igyekeznek bemutatni a népdal szerető közönségnek.2015-ben minősítőn vettek részt, ahol Dícséretes minősítést kaptak. Foglalkozások ideje: péntek 12.00-14.00 Helye: 106-os terem

Debreceni Szépkorúak Klubja

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/106-os klubterem
Időpont: kéthetente kedd 13.00-16.00 
Vezető neve: Galó Józsefné

A csoport 2008 júliusában alakult 30 fővel, ami mára már 85 főre gyarapodott.
Azzal a céllal jött létre, hogy a magányos embereket kimozdítsa magányukból. Zömük már azért magányos, mert a párjuk meghalt,  gyerekeik pedig máshol élik a saját életüket.
Arra törekednek, hogy minél családiasabb légkört biztosítsanak és minél nyugodtabbak, boldogak lehessenek. E cél eléréséért tevékenységükbe még az is belefér, hogy betegeiket látogatják, néha orvoshoz viszik őket és bevásárolnak nekik. Sok magányos embernek lett a második otthona a klub, ahol új ismereteket szerezhetnek utazások, üdülések valamint előadások alkalmával. Új pozitív élményekkel gazdagodnak e programokon a különbözö tevékenységek kapcsán, mint pl: a kirándulások, színházlátogatások alkalmával.

Debreceni Új Fotóműhely

Helyszín:  Újkerti Közösségi Ház fszt. 6-os klubterem
Időpont: kéthetente h.: 18.00-20.00
Vezető neve: Dr. Seress Géza
 

A Debreceni Új Fotóműhelyt 1999. elején a Debreceni Fotóklub korábbi tagjai, Kántor Éva, Máthé András, Nagy Zoltán, Dr. Seres Géza és Tanka Attila alakították meg azzal a szándékkal, hogy újfajta alkotói légkört biztosítsanak. Tagjai az elmúlt évek alatt számos díjat nyertek tekintélyes hazai fotópályázatokon.
A Fotóműhely nevének megfelelően műhelye kíván lenni a magas színvonalú, különleges művészi kvalitásokat mutató fényképeknek. Szeretnék, ha Debrecenben a korábbi évtizedekhez hasonlóan, országosan és nemzetközileg is számon tartott fotósélet megújulna. Tagjaik az öntevékeny aktivitást nagy értéknek tekintik. Segítséget nyújtanak a fotópályázatokra való felkészüléshez, a fényképezés terén megszerzett technikai és esztétikai ismeretek továbbfejlesztéséhez, kapcsolatokat építenek ki a hasonló célokért tevékenykedő alkotócsoportokkal.
 

Déibáb Nótaklub

A csoport 2008-ban alakult azzal a céllal, hogy a szórakoztató nóta, az örökzöld dallamok, operettek éneklésével szórakoztassák a közönséget. Fontos feladatuknak tekintik a hagyományőrzést, a régi nóták, kedvelt örökzöld dallamok, operettek bemutatását az érdeklődőknek.

Foglalkozások ideje: szerda 13.00-17.00  Helye: 204-es terem Vezeti: Kaszár Mária

Dilemma Drámaszínpad

Vezető: Szél Dániel Márk. A Dilemma Drámaszínpad egy debreceni színjátszó társulat. Az öntevékeny csoport célja, hogy népszerűsítse a színjátszást, multikulturális színházával, az improvizáció jegyében. A Magyar Szín-Játékos Szövetség Országos Improvizációs versenyének területi bajnoka, országos 1. helyezett társulata 2016-ban, 2. helyezett társulata 2018-ban. Saját darabjai közül az „Epoch” című ifjúsági drámája arany minősítéssel díjazott. Repertoárjukat folyamatosan bővítik, mind a klasszikus, mind az alternatív színpadi darabok kapcsán. Heti rendszerességgel nyitott színházi műhelyeket tartanak, a színpadi jelenlét, mozgás, improvizáció gyakorlásának, bemutatásának céljából.

Foglalkozások ideje: kedd 17.00-19.45 Helye: fszt. 6-os terem

Életmód Klub

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/101-es rekreációs terem
Időpont: kedd, csütörtök 9.00-11.00
Vezető neve: Nagyné Halász Anna

A csoport 15 éve működik. Októbertől május végéig heti 2 alkalommal zajlanak a foglalkozások. Létszámuk folyamtosan bővül.
Céjuk, hogy az életviteli szemlélet megváltoztatását a gyakorlat is kövesse a hétköznapokban. A különféle egyszerű egészségmegőrző technikák és a speciális mozgásgyakorlatok biztosítják a testi-lelki-szellemi kiegyensúlyozottságot. A mozgás anyagát úgy alakítja ki a csoportvezető, hogy az ide járó 40-75 év közötti korosztályú hölgyek  - közepes tanulás mellett is  -  kiemelkedő kondícióra, kitűnő erőnléti és egészségi állóképességre tegyenek szert. A szervezet méregtelenítésére, az ízületek és a csontrendszer mozgékonyságára,  erejének és rugalmasságának megtartására helyezi a hangsúlyt.
A foglalkozások rendkívül jó hangulatban telnek.
Várják mindazok jelentkezését, akik egészségtudatosabban szeretnének élni.
 

Életreform Klub

Vezető: Kövesi Péterné Szabolcsi Éva. A csoport 2017-ben ünnepli 30 éves jubileumát. Foglalkozásaikon az egészséges életmód, az ezotéria, és az önismeret témakörében tartanak előadásokat, beszélgetéseket.

A programokat kínai meridián torna és REIKI gyógyító meditáció előzi meg.

Foglalkozások ideje: a hó 2,3,4. szerda 17.00-20.00 Helye: 106-os terem

Fazekas Szakkör

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/104-es műhely
Időpont: felnőtt (16 éves kortól) - hétfő 16.00-19.00.
Vezető neve: Pallás Ottó

A szakkör célja: a fazekasság, mint ősi mesterség fortélyainak, fogásainak (korongozás, díszítés, írókázás, kavicsolás, mázazás) megismerése és elsajátítása.
A résztvevők elsajátíthatják a kerámiakészítés alapjait jelentő agyagformázást, majd a korongozás rejtelmeibe nyernek betekintést. Ez a kézműves technika igen népszerű, s aki túljut a kezdeti nehézségeken és türelemmel viseltetik, az felfedezheti ennek az összetett tevékenységnek a szépségét. Az alapismeretek mellett természetesen lehetőség nyílik kinek, kinek a saját elképzeléseit megvalósítani a tárgykészítés folyamán. A szakkörön készített tárgyak mázas égetés után hazavihetők.

 

Festőtanoda Képzőművészeti Szakkör

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház 201-es műterem
Időpont: kedd: 17.00-19.00
Vezető neve: Tarnóczi József
 

A Szakkörben Tarnóczi József hivatásos festőművész vezetése mellett lehetőség van a rajzolás és festészet titkainak felfedezésére, tanulmányok készítésére csendéletek illetve élő modellek után, valamint nagymesterek műveinek tanulmányszerű feldolgozására. A képzés személyre szóló módszerek segítségével történik. A technikai ismeretek elsajátítása mellett mód nyílik a tradicionális és modern művészet alapjainak megismerésére.

Az év közben készült alkotásokból év végén kiállítást rendezünk.

Fiatal Önkéntesek Klubja

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/Fszt. 5-ös terem
Időpont: szerda 17.00-19.30 
Vezető: Gyulavári Attila


A Fiatal Önkéntesek Klubja 2006-ban jött létre azzal a céllal, hogy a debreceni középiskolás, egyetemista önkénteskedni segítő, vágyó fiatalokat összefogja. Az Önkéntesek Klubja, amely heti rendszerességgel tartja foglalkozásait a Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Házában, minden érdeklődő számára nyitott.Tevékenységi körük folyamatosan bővül, programokat szerveznek saját korosztályuknak, kézműves foglalkozásokat tartanak fogyatékkal élő gyermekeknek, lakásotthonban élő tanulókat korrepetálnak, de tevékenyen részt vesznek az intézmény mindennapi életében is. A Fiatal Önkéntesek Klubját a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület működteti.

 

Főnix Irodalmi Kör

Helyszín:  Újkerti Közösségi Ház/ Fszt. 5-ös terem
Időpont: hónap 2. szombat 9.00-12.00
Vezető neve: Mag Imre

A csoport az AKIOSZ-ból (Alkotó Képzőművészek és Írók Országos Szövetsége) való kiválása után 2009 őszétől működik Főnix Irodalmi Kör néven. Jelenlegi tagsága 25 fő. A tagok között prózaírók, versírók és meseírók vannak, akik rendszeres résztvevői különböző rendezvényeknek (nyugdíjas találkozó, irodalmi összejövetelek, farsangi bálok,) versenyeknek és kiírt pályázatoknak.
FŐNIX DALA címen újságot is szerkesztenek, melyet maguk jelentetnek meg negyedévente és eljuttatják az ország valamennyi részébe.
Szeretettel hívnak és várnak minden irodalom iránt érdeklődő, alkotni vágyó fiatalt és időset egyaránt.

Főnix Repülős Klub

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/ fszt. 5-ös terem
Időpont: a hó 1. csütörtök 17.00-19.00
Vezető neve: Palicz Erik
Saját honlap: www.fonixrepuloklub.hu


Debrecenben a szervezett sportrepülés 1937-ben a Debreceni Repülő Club létrejöttével indult meg, ami abban az időben a motoros és vitorlázó "merevszárnyú" repülést jelentette. A "hajlékonyszárnyú", hivatalosan súlypontáthelyezéses kormányzású repülés 1979-ben klubkeretek nélkül kezdődött el Hajdú-Bihar megyében. 1997- ben a debreceni repülőtéren megalakult a Debreceni Könnyűrepülő Sportegyesület, mely felsorakozott a szovjet légierő kivonulása óta már ott működő vitorlázó repülő és ejtőernyős klubok közé és önálló életet kezdett. Pilótáink számtalan versenyen eredményt értek el a gyalogos és motoros sárkányozás egén. 2008-ban új névvel és arculattal, valamint belső tartalommal, de korábbi hagyományait megőrizve alakult meg a FŐNIX REPÜLŐKLUB DEBRECEN.
Az átalakulás célja a sport és hobbi repülés megszállottjainak egy klubban való egyesítése volt, a hatékonyabb és szervezettebb repülési programok megvalósítása érdekében Debrecen városában.
Tevékenységi körébe tartoznak a sportrepülésen túl a sétarepülések, munkarepülések és alkalmi külföldi repülések végrehajtása.
 

 

Galagonya Zenebölcsi

 Vezető: Gyarmatiné Komolai Marica. A foglalkozásokon ölbeli játékok, mondókák, a magyar néphagyomány gyermekdalai erősítik az anya-gyermek kapcsolatot, elősegítik a képességek fejlődését. (zenei képességek, beszédfejlődés, testi-szellemi fejlődés, járás, egyensúlyérzék, szocializáció)

Foglalkozások ideje: kedd 10.00-11.00 Helye: fszt.6-os terem

Huszár Sakk Szakkör

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/204-es és 106-os terem
Időpont: 

csütörtök:16.30-19.30, péntek:16.00-17.30

Vezeti: Deák Sándor

A sakk, napjaink egyik legnépszerűbb játéka és egyben a legnehezebb több milliós kombinációs lehetőségeivel. A sakkot egész életen át kell tanulni. Nincs életkorhoz kötve, bárki játszhatja.
A sakk több ezer éves története a legendák világába nyúlik vissza.
Történt pedig, hogy Indiában egy rádzsa nagyon unatkozott. Ezért egy brahim megalkotta neki a sakkjátékot. Amikor a rádzsa megkérdezte, mit kér a játékért jutalmul, a brahim így felelt:

- Tégy a sakktábla első kockájára egy búzaszemet, a másodikra kettőt, a harmadikra négyet és így tovább, minden kockára kétszer annyit, amennyi az előtte lévőn volt. Amennyire a búzaszemek száma a duplázás folytán a 64. kockára nő, annyi búzaszem legyen a jutalmam.

- Szerény kérés! - mosolygott a rádzsa, de a brahim nem akart semmi mást, így a király előhívta a kincstárnokot, hogy teljesítse a kérést. Hamar kiderült aztán, hogy ennyi búza a világon nincs, nem is volt, és valószínűleg soha nem is lesz (legalábbis egyszerre, egyazon időben; egyazon helyen pedig végképp nem).

A sakk személyiség- és képességfejlesztő hatása közismert. Fejleszti:
- vizuális memóriát
- absztrakciós készséget
- matematikai gondolkodást
- képzelőerőt
- kreativitást
- problémamegoldó képességet
Lehetőséget biztosítunk eszközeinkkel kötetlen sakkozásra és elméleti képzés keretében ismertetjük meg az érdeklődőket a sakkjáték rejtelmeivel.
Minden sakkot szerető érdeklődőt várunk foglalkozásainkra.

Jövő Boldogsága Segítő és Támogató Klub

Vezető: Sass Bálintné
Időpont: minden hó 3. h.: 14.00-17.00
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház, Fszt. 6-os terem

Karády Katalint Kedvelők Klubja

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház
Időpont: minden hó 1. k.: 16.00-18.00
Vezető: Soós Judit

Talán kevesek tudják, de igaz, hogy több mint 70 évvel ezelőtt (1943. január 23-án) a rajongók, tisztelők tábora határon innen és túl klubokat hozott létre Karády Katalint Kedvelők Klubja néven. Ez a tény Karády Katalint örömmel töltötte el, egy-egy klub meghívásának boldogan tett eleget, énekelt is.
A fentiek ismeretében született az az elhatározásunk - amely egyben célként is megfogalmazódott bennünk – hogy akik ma is őrzik emlékét, tisztelettel gondolnak rá, művészetének elkötelezett hívei, rajongói (köztük mi is) újraélesztjük a XXI. században a Karády Katalin legendát. Ezt a csodálatos, kivételes örökséget, mintegy stafétabotot az elődeinktől átvesszük és életre keltjük, életre hívjuk, újragondoljuk a klub működését és létjogosultságát. E nagyon nehéz, de egyben csodálatos feladatnak a megvalósítására vállalkoztunk, amikor útnak indítottuk, megalakítottuk Debrecenben a Karády Katalint Kedvelők Klubját.
Szándékunk felébreszteni, ébren tartani, a mai generáció számára is elérhetővé, megismerhetővé, szerethetővé tenni mítoszát, újra hallhatóvá tenni évtizedekig betiltott szomorúan édes dalait. Váljon e századi kultúránk részévé, átörökítve mindazt, amit az ő művészete saját korában jelentett, amilyen értékeket hordozott, képviselt művészete, embersége. Azok számára, akik szeretik és ma is szívesen emlékeznek búgó hangjára – vagy voltak olyan szerencsések, hogy még esetleg személyesen is láthatták-hallhatták őt, találkozhattak vele – lehetőséget, alkalmat szeretnénk adni arra, hogy a Karády Katalint Kedvelők Klubjának aktív tagjai lehessenek, megoszthassák velünk élményeiket.  
A debreceni alapító tagok első alakuló klubfoglalkozását 2014. február 5-én tartottuk az Újkerti Közösségi Házban és a havonkénti rendszerességgel jelentkező klubfoglalkozásokon már két ízben vetítettünk Karády Katalin filmet: a Halálos tavaszt és az Ópiumkeringőt.
A klubprogramok közül kiemelt helyen szerepelt 2014. május 11. Ez történelmi dátum, jeles  nap a  mi  emlékezetünkben, hiszen Karády  Katalin 1940-ben ezen a  napon lépett fel Debrecenben az Aranybika Szállodában. Erre a sikerre, erre a különleges eseményre emlékeztünk 2014. május 11-én az Aranybika Szálló Üvegtermében megrendezett „Május éjszakán” című emlékkoncerten. Ezen az estén a halhatatlan legendát az országos Karády  Katalin énekverseny döntőse, Soós Judit idézte meg óriási sikerrel. Az est háziasszonya Sándor Judit volt.  Ennek folytatásaként május 15-én Budapesten az emlékkoncertünkből válogattunk részleteket a Karády Katalin Múzeum Kávéházban.
A Karády Katalint Kedvelők Klubja továbbra is sok szeretettel várja az érdeklődők jelentkezését a minden  hónap első  szerdáján 16  órakor kezdődő klubfoglalkozásokra.      

Kertségi Polgárőrség

A célja a bűnmegelőzés, a lopások megakadályozása, illetve, hogy az idős emberek és kertségekben élők is tudják azt, hogy figyelnek rájuk.

Vezeti: Danóci Katalin Foglalkozások ideje: péntek 15.00-18.00 Helye: fszt.6-os terem

Kortárs Nyugdíjas Torna

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/101-es rekreációs terem
Időpont: hétfő 9.00-10.00 
Vezető neve: Kerecseny Csabáné


A csoport több mint 10 éve működik az Újkerti Közösségi Házban.
Zenés gimnasztikai gyakorlatokat végeznek 45 percig. Valamennyi izmot megmozgatják.
Céljuk az egészség fenntartása, az egészség megőrzése, a belső harmónia megteremtése.
Szeretettel várnak minden korosztályú nőt és férfit, akik szeretnek mozogni, sportolni.

Kölcsey Szövőműhely

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház 203-as szövőműhely
Időpont: szerda 10.00-13.00
Vezető neve: Nagyné Tóth Irén

A kör több mint 30 éve működik. Alapítója Bíró Lajos volt, aki a népi szövőszékeket és eszközöket összegyűjtötte a szövőműhely számára. A szakkör vezetője több évtizeden át dr. Papp Lászlóné Irmuska volt, aki ma is aktív tagja a körnek. Az ő elképzelései szerint működik ma is a csoport: „Csak tiszta forrásból” vagyis a népi hagyományok továbbvitele és őrzése a kör célja.
A szövőműhelyt jelenleg Nagyné Tóth Irén vezeti, aki legfontosabb feladatának tekinti, hogy  megismertesse és megszerettesse a fiatalokkal a népi kultúra e területét. A csoport munkájában a több évtized alatt nagyon sok fiatal és idősebb  -a szövés iránt érdeklődő ember vett részt. Országos pályázatokon mindig nagy sikerrel szerepelnek. A szakkör több tagjából lett népi iparművész illetve a népművészet ifjú mestere.
Hívnak és várnak minden alkotni vágyó, szépet szerető időset és fiatalt egyaránt.

Magnitudó Csillagász Klub

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/106-os terem
Időpont: csütörtök 17.00-20.00
Vezető neve: Zajácz György

A "Magnitúdó Csillagászati Egyesület Debrecen"-t a Magnitúdó Amatőrcsillagász Kör tagjaiból 1999 decemberében alapították. Céljuk kettős: egyrészt tagjaik elméleti és gyakorlati felkészítését végezik, másrészt ismeretterjesztő programokat szerveznek nyilvános előadások, távcsöves bemutatók, rendhagyó iskolai órák keretében. Heti rendszerességgel tartanak továbbá köri foglalkozásokat, melyeken a csillagászat aktuális eseményeit vitatják meg. Taglétszámuk jelenleg 20 fő, zömében diák. A tagok közül többen rendelkeznek fizikus, csillagász ismeretterjesztő diplomával, illetve TIT előadói vizsgával.

 

Maróthi György Pedagógus Kórus

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház
Időpont: szerda 17.30-19.30
Vezető neve: Erkel Ferencné
Karnagy: Dobos Gyöngyi

A Maróthi György vegyeskart 1959-ben alapította Czövek Lajos főiskolai tanár, karnagy.
1988-tól 20 éven keresztül Kéryné Mészáros Mária és Kéry Mihály, Fasang Árpád-díjas karnagyok vezették.
2009-től 2011 végéig Pálinkás Péter, Magyar Örökség-díjas,a Kultúra lovagja címmel kitüntetett karnagy, a debreceni Csokonai Színház karigazgatója irányította a szakmai munkát.
2012. szeptember 1-jétől Dobos Gyöngyi karnagy vezetésével működik.
A kórus rendszeresen énekelt és énekel hazai és külföldi rendezvényeken, versenyeken.
Oratórikus művek előadása, színházi közreműködések színesítik műsorukat.
                             
2000 óta pl.     Mozart: Requiem (CD felvétel is készült) - Szent Anna templom
                      Haydn: Nelson mise, Mátyás templom, Budapest
                      Beethoven: IX. szimfónia, Szent Anna templom
                      Brahms: Schincksalslied                      
                      Puccini: Messa di gloria, Kossuth utcai református templom
                      Liszt: Via Crucis (2009) Szent István Bazilika, Budapest
                      Hidas Frigyes: Requiem (2010) Debrecen, Aranybika Bartók terem

Színházi közreműködésük: Orff: Carmina burana, Kodály: Székely fonó, Verdi: Aida (2009-2010)
Több ízben kaptak előadói első, ill. közönség díjat. pl. (Nagyszombat 2004 )
4 db CD lemezt adott ki a kórus: 1. Mozart: Requiem
                                                2. Karácsonyi dallamok
                                                3. A Maróthi kórus műsoraiból                                                        
                                             4. 20. sz-i kórusművek és Kéry Mihály kórusműveiből  
                                                készült válogatás

2006-ban Debrecen városától Csokonai-díjat kapott szakmai munkája elismeréseként.
Minden évben különös várakozással készülnek és szeretettel járnak a Pedagógus Kórusok Országos Találkozójára, ahol mindig megszólaltatják névadójuk, Maróthi György, ill. egy-egy magyar zeneszerző művét is. (Utóbbi helyszínek: 2008 Gyöngyös,  2009 Jászberény,  Budapest, 2010 Hajdúszoboszló, 2011 Szekszárd, 2012 Pápa, 2013 Komárom )
2010-ben az Erkel Év 2011-ben, a Liszt Év tiszteletére az Ő műveikből is válogattak, s tűztek műsorukra jó néhányat.
Rendszeresen vesznek részt Debrecen város kulturális életében, vagy tartanak jótékonysági hangversenyt a rászorultak megsegítéséért.
Szívesen ápolnak baráti kapcsolatokat magyarországi és külföldi kórusokkal. 2011 július elején Székelyudvarhelyen jártak, énekeltek kórustalálkozón.
A 2013-14-es évek fontos évfordulók a kórus életében.
2013-ban volt 25 éve, hogy a kórus pedagóguskórusként is létezik, s 2014-ben a kórus fennállásának 55. évfordulóját ünnepli.

 

Mathiász János Kertbarát Klub

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/106-os terem
Időpont: hétfő 17.00-19.00 
Vezető neve: Török Károlyné

41 évvel ezelőtt Debrecenben elsőként, sőt az országban is az elsők között alakult meg a mai közösség elődjét adó kertbarát kör. A több mint három évtized során a közösség létszáma és tevékenységi köre egyaránt gyarapodott, így mára mintaszerű öntevékeny civil szervezetté vált. A Mathiász János Kertbarát klub 2002. elejétől az Újkerti Közösségi Házban tartja foglalkozásait.
A 85 tagot számláló közösséget többségében az idősebbek, nyugdíjasok alkotják, akiknek megnövekedett szabad ideje lehetővé teszi, hogy kertészkedéssel foglalkozzanak. A rendszeres foglalkozásokon valamennyi számot tevő növény gondozásának, védelmének elméleti és gyakorlati tudnivalót elsajátíthatják a tagok. Tavasztól őszig, a vegetációs időszakban a kerti foglalkozások többségét házi kertekben, bemutatókertekben tartják, ahol az érdeklődők még több gyakorlati ismeretet szerezhetnek. A hetenkénti foglalkozások mellett évenként több kiemelt rendezvényt szerveznek, illetve részt vesznek más hasonló szervezetek programjain. Hazánk kertbarátkörei közül harmincöttel állnak személyes szakmai, baráti kapcsolatban. A közösség nyitott minden kertészkedés iránt érdeklődő lakos előtt.


 

Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Kör és Szabadiskola

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/ 202-es Műterem
Időpont: k., cs.: 17.00-20.00
Vezető neve: Tarnóczi József

A Képzőművészeti Szabadiskola 1947-ben kezdte meg működését, a Medgyessy Ferenc nevet 1967. február 7-én vette fel. Lukács Gábor festőművész 1991-től vezeti az amatőr csoport munkáját. A kör legfőbb érdeme, hogy a mesterség alapjait, a szakma csínját-bínját ismerteti meg az érdeklődőkkel.
Célja, hogy az idejáró fiatalok az alapvető művészi értékeket, kifejezési eszközöket, rajzi-festési kifejezésmódokat, tanulmány jellegű formaábrázolást elsajátítsák. Több beállításban élő figurát, aktmodellt, gipszmodellt, csendéletet festenek. A kör vezetője alkotói szabadságában senkit nem korlátoz, az itt szerzett tudás művészi eszközzé válik a kör tagjai számára. Ez az alkotó műhely a tanulással és szakmaisággal bélelt otthont jelenti a fiataloknak.

Néhány név  a teljesség igénye nélkül, akik a szabadiskola tanulói voltak:
Móré Mihály, Bényi Árpád, Józsa János, Szilágyi Imre, Fülep Júlia, Török Anna, Gonda Zoltán, Jakab Adél, Kapcsa János, Pálfi Dénes, Veres Mária …
 

Művészi Zene Kör-Jazz Five

Vezető: Domokosné Mezei Katalin. A kör célja a zenei tehetséggondozás, a művészi értékkel rendelkező zene (jellemzően a klasszikus-, a dzsessz- és a népzene) népszerűsítése és az egyetemes, valamint a magyar zenei nevelés és magaskultúra fejlesztése.

Foglalkozások ideje: péntek 14.00-17.00 Helye: fszt.5-ös terem,Mozi terem

Német Társalgási Kör

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/Fszt. 5-ös klubterem
Időpont: péntek 15.15-17.15
Vezető: Kovács Csaba

Nemzetközi Ifjúsági Klub

Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház/6-os terem
Időpont: havonta 2-szer, péntekenként: 13.00-16.00
Vezető: Baracskai Lilla

A Nemzetközi Ifjúsági Klub a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesületnél, mint EVS küldő-, fogadó- és koordináló szervezet önkénteseit tömörítő csoport. Az EVS (European Voluntary Service) egy nemzetközi lehetőség 17-30 év közötti fiatalok számára, hogy önkéntes munkát vállaljanak külföldön 2-12 hónap közötti időintervallumra. Az EVS egy kiváló lehetőség a fiatalok számára, hogy nyelveket tanuljanak, világot lássanak, megismerhessék önmagukat. Jelenleg 12 külföldi önkéntes tartózkodik a szervezetnél és alkotja a Fórum tagságát. A külföldi önkéntesek folyamatosan szerveznek különböző eseményeket saját nemzetükről, kultúrájukról és szorosan együttműködnek az Újkerti Közösségi Ház által szervezett programokban.

 

 

Nyugdíjas Művészetbarátok Köre

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/Fszt. 6-os klubterem
Időpont: kéthetente szerda 14.00-16.00
Vezető: Papp Mihályné
 

A Kör több éve tartja össze a művészet iránt érdeklődő nyugdíjasokat, akik alkotó munkáikkal is aktívan ápolják a művészeteket. Akad a tagok között költő, novellaíró, festő- és zongoraművész is.
Céljuk a kultúra ápolása, a lelki és szellemi erők gazdagítása. A foglalkozásokon a tagok városunk neves művészeit hallgatják meg, vitákat folytatnak, kiállításokat rendeznek alkotásaik bemutatására. A klub életére jellemző az aktivitás, a baráti hangulat, a programok közös megvalósítása.
Erősíteni kívánják az idős emberekben azt a tudatot, hogy szükség van rájuk.

 

Nyugdíjasok Hajdú-Bihar Megyei Képviselete

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/ fszt. 6-os terem
Időpont: hétfő 9.00-12.00
Vezető neve: Váradi Jánosné

A Képviselet a nyugdíjasok és idõsek érdekeinek egyeztetését, képviseletét és védelmét ellátó konzultatív koordinációs szervezet. Pártoktól és az államtól független társadalmi tömörülés. Elsõrendû feladatuk: a megyében élõ nyugdíjasok és idõsek érdekvédelme, állampolgári és emberi jogainak érvényre juttatása. Minden fórumon igyekeznek felvetni a nyugdíjasok problémáit, megoldásukra javaslatokat tesznek.

 

ÖRDÖGSZEKÉR Ifjúsági Népzenei Együttes

ÖRDÖGSZEKÉR Ifjúsági Népzenei Együttes
Vezető: Kovács Csaba
Időpont: szerda: 16.30–19.00, péntek:16.30–18.00
Helyszín: DMK/ÚKH 105-ös terem


Az együttes célja: megismertetni és megszerettetni a gyerekek körében közvetlen környezetük népzenéjét, az autentikus citerazenét. Fontos, hogy olyan szinten sajátítsák el a hangszer használatát, hogy később a tagok is tovább tudják adni a megszerzett tudást.
A jelképünk az „Ördögszekér”, egy virág a „Mezei Iringó”, amelyet ha a pusztában fúj a szél, kóróját görgeti, és közben elszórja magvait. Hasonlóképpen a gyerekek, akik felszállnak erre a képzeletbeli szekérre, megtanulnak énekelni, citerázni, hogy később átadhassák tudásukat, mint az elszórt magvakat a következő tanulni vágyóknak.

 

Ötvöszománc Szakkör

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/201-es műterem
Időpont: péntek 14.30-17.30-ig
Vezető neve: Bobonkáné Papp Antónia

A szakkör résztvevői megismerkedhetnek az áttört-, a huzal-, a sodronyrekesz-, és a filigrán zománccal. Tevékenységükhöz kristály és púder zománcot használnak fel transzparens (áttetsző) és opak ( fedő) változatban.
A Szakkör tevékenységére jellemző a szerves rendszerekben jelenlevő összefüggések megismerése. (Népmeséinkben, balladáinkban, dalainkban és népszokásainkban megtalálható összefüggések vizuális anyanyelvünkre hívják fel figyelmünket.)
A készített alkotásokból minden év végén kiállítás készül.

 

 

Rozmaring Népdalkör

Helyszín:  Újkereti Közösségi Ház/204-es Klubterem
Időpont: szerda 13.00-15.00
Vezető neve: Géczi Lászlóné
Zenei vezető: Baltavári Ildikó

A népdalkör 2000-ben lett önálló. Zömmel szűkebb hazánk, a Hajdúság népdalait tűzik műsorukra, de más tájegységek dalait is szívesen éneklik.
Többször megmérettették magukat, utoljára a KÓTA Országos Népzenei Minősítőn  Ezüst fokozatot értek el.Szeretnek énekelni, részt vesznek minden olyan programon, ahol a magyar népdalokat népszerűsíteni lehet, vagy jó hangulatot kell teremteni.
Énekelnek népzenei találkozókon, idős otthonokban, összejöveteleken. Mindenütt szívesen és szeretettel fellépnek, ahová hívják őket. 

 



 

Sol Oriens Kórus

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/ 204-es kamaraterem
Időpont: kedd, csütörtök 17.30-20.00
Vezető neve: Deményi Sarolta

A kórus 1990-ben alakult zeneszerető, zeneileg képzett fiatal értelmiségiekből és egyetemi hallgatókból, céljuk a magas szintű muzsikálás sokféle stílusban. Énekelnek templomi kórusmuzsikát az elmúlt évszázadokból éppúgy, mint kortárs darabokat, spirituálékat sőt könnyűzenei feldolgozásokat is. Külföldi utazásaik során a magyar kultúrát is megismertetik más országok lakóival. Jártak már Angliában, Dél-Afrikában, Ausztriában, Egyiptomban, a Hawaii szigeteken, Erdélyben, Spanyolországban, Máltán. A Bartók Béla nemzetközi kórusversenyen kétszer kaptak második díjat, Spanyolországban pedig harminc kórus közül lettek az első helyezettek. A kórus sok olyan tevékenységet végez magas színvonalon, mely ritkaságszámba megy amatőr együtteseknél. Négy hanglemez felvételük van, melyből egyet, melyen 17-18. századi Magyarországon élt egyházi kismesterek művei hallhatók, ki is adott. Kiadatlan hanganyagaik között szerepel Bach kantáta és számos spirituálé.
A Sol Oriens majdnem minden évben megrendezi önálló hangversenyét - minden alkalommal új műsorral lépnek fel -, Adventkor a Kistemplomban, tavasszal pedig a Debreceni Tavaszi Fesztivál keretében a Debreceni Egyetemi Aulájában. 
1990 óta közel 250 hazai koncertjük volt, s ezek többségén önállóan léptek fel. Rendszeresen meghívást kapnak rádiófelvételekre a Bartók Rádió 6. Stúdiójába.

Fontosabb fellépéseik:

1992-ben egy angol kórus vendégeként három koncertet adtak Angliában.
1993-ban meghívást kaptak a Dél-Afrikai Köztársaságba, ahol a 8000 résztvevőt számláló Eistedfodd fesztiválon léptek fel.    
1996-ban Debrecenben részt vettek a nemzetközi hírnévnek örvendő 17. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen, és a vegyeskórusok kategóriájában elnyerték a második díjat.
1996-ban - a Kairói Opera meghívására - Kairóban és Alexandriában koncerteztek.
1997-ben az ausztriai Spittalban rendezett Chor Wettbewerb versenyen a folk kategóriában harmadik díjat nyertek, a klasszikus kategóriában negyedik helyezést értek el. 
1999-ben - repertoárjukat új irányban bővítve - részt vettek a 45th International contest of Habaneras and Polyphony fesztiválon a spanyolországi Torreviejában. A Polyphony kategóriában első helyezést értek el.
Akárcsak korábban, 1998-ban ismét második helyezést szereztek a Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyen.
2000-ben meghívás alapján részt vettek a The Third Annual Hawai'i International Choral Festival előadásain, szemináriumain, mesterkurzusain és felléptek Herman Suter Le Laudi di San Francesco d'Assisi c. oratóriumának közös előadásán. Ez volt egyébként a ritkán játszott mestermű első professzionális előadása az USA-ban. Ugyanezt a darabot saját szervezésben, debreceni zenekar kíséretében előadták a Debreceni Egyetemen is. Emellett két másik koncertet is adtak Hawaii-on.
2002. őszén Máltán a nemzetközi kórusversenyen harmadik helyezést értek el.
2003. tavaszán a Budapesti Nemzetközi Kórusverseny kamarakórus kategóriájában negyedik helyezést értek el.

SZENIOR ÖRÖMTÁNC

Vezeti: Bodrogi Éva táncoktató
Időpont: kedd 9.00-12.00, csütörtök 11.00-15.30, péntek 9.00-11.00
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Ház 204-es terem

A szenior örömtánc első oktatói csoportját Magyarországon most képezi ki.
E tánc mozgásanyagát az idősebb korosztály számára gyógytornász-koreográfus dolgozta ki. A tánchoz nem kell partner, a résztvevők csoportban, szólóban,  partnereiket váltva táncolnak. Ezért ez jó közösségteremtő alkalom is. Oldja a magányt, ellenszere a depressziónak, hiszen oda-odabólogatnak mosolyogva a többi partner felé. Mivel kötött koreográfia, ezért nem csak az erőnlétet fejleszti, de megdolgoztatja az agyat is. A ritmus és a mozgás összhangja felszabadítja a boldogsághormonokat. Reményeik szerint itt is sikeres lesz a világ 14 országában 40 éve működő mozgásforma. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.   

 

 

Szerenád Zenekar

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház 105-ös klubterem
Időpont: hónap 3. szerda 16.00-18.00
Vezető neve: Rózsa János

A zenekar 5 tagból áll: akusztikus gitáron, mandolinon, hegedűn, szintetizátoron (billentyűs), furulyán játszó nyugdíjasokból.
Rendszeres szereplői többek között anyák napi, Idősek napi és karácsonyi programoknak.
Fellépői voltak már a Cívis Korzónak is.  Debrecenen kívül Mikepércsen , Nyíregyházán, és Szolnokon is vendégszerepeltek már.
Örömmel tesznek eleget felkéréseknek rendezvényekre, ahol a szórakoztató zene szinte minden műfajával fellépnek.
 

Szivárvány Foltvarró Csoport

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/105-ös klubterem
Időpont: kéthetente hétfő 17.00-19.00
Vezető: Szántó Valéria

A Debreceni Szivárvány Foltvarró Csoport 2005-ben ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját.
Tagjai a Magyar Foltvarró Céhnek. A csapat életkor és életkihívás tekintetében is sokszínű, éppúgy mint munkáik. Dolgoznak, " foltos táborokba" járnak, minden új alkotással fejlődnek, hiszen - ahogy mondani szokták- "a tű foka elég tágas minden foltvarró számára".
 

Szivárvány Tánc-, Játék-, és Mozgásszín

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/204-es terem
Időpont: kedd 12.00-14.00
Vezető: Majzik Ilona

A Szivárvány Játék és Mozgásszín a Debreceni Művelődési Központ támogatásával többségében nyugdíjasok közreműködésével létrejött művészeti csoport.
A csoport célja az idős emberek kulturális programjain való színvonalas szórakoztatás, példamutatás és lehetőség nyújtás mindazoknak, akik hisznek abban, hogy nyugdíjas korban is létezik értelmes, hasznos időtöltés, szórakozás. Tevékenységükbe belefér az ének, tánc, próza, vers, komédia, paródia, egy szóval minden, ami az élet napos oldala felé terelgeti a munkában megfáradt embereket.

 

Tájoló Tűzzománc Szakkör

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/201-es műterem
Időpont: csütörtök 14.30-17.30
Vezető: Bobonkáné Papp Antónia

A „Tájoló” Tűzzománc Szakkör a képző- és iparművészeti tevékenységek iránt érdeklődő és vonzódó diákok számára képességeik fejlesztését és különböző zománctechnológiák elsajátítását és gyakorlását biztosítja már 1980 óta. Az elmúlt években több száz gyermek ismerkedett meg a tűzzománc díszítés fortélyaival, élhetett kreativitásával és az önkifejezés ezen eszközével. A szakkörben a művészeti kifejező készségek megalapozására törekszenek. Céljuk a gyermekek életkorának megfelelő vizuális műveltség kialakítása. A szakkörvezető feladatának tekinti nemcsak az alkotást, nemcsak a képkészítés esztétikai és technikai lehetőségeinek megismertetését és alkalmazását, hanem a múlt értékeinek megszerettetését, a hagyomány megismertetését, ami alapul szolgál a szerves magyar kultúra iránti kötődés kialakítására.
A tervező, anyagformáló, eszközhasználó tevékenységek gyakorlata nem csupán a kézügyességet fejleszti, hanem kialakítja a képességet a gondolatok, érzések, tapasztalatok vizuális eszközökkel való megjelenítésének gyakorlatára.
Az erkölcsi fogékonyság, a nyitottság, az igényesség, az ízlés alakítása mellett a látás kiművelése és tudatosítása is fontos feladatuk.
A szakkör tagjai az alapismeretek elsajátítása után lehetőséget kapnak az összetett ötvös-zománc technológiák megismerésére.Az évenkénti kiállítás megrendezése már hagyományosnak számít. Itt összetalálkozik az alkotó gyerek, az alkotása és a kiállításra látogató. A nyári tűzzománc táborban alkotó diákok is eljuttatták alkotásaikat a bemutatóra. Szakmai tudásukról adnak itt számot, s megerősítést kapva új fejlődési utakat találnak, illetve jelölnek ki maguknak.
A szakkör heti egy alkalommal végzi tevékenységét 15 gyermek részvételével. Munkájuk rendkívül anyag- és költségigényes, de a kiállításokon és pályázatokon való szereplési lehetőség olyan sikerélményhez juttatja a gyerekeket, amely képességeik, és személyiségük kibontakozását nagyban elősegíti.

 

Táncos lábú szupernagyik

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/204-es terem
Időpont: csütörtök 9.00-11.00, péntek 11.00-13.00 Helye: 204-es terem
Vezető: Bakó Béláné

A Debreceni Nyugdíjas Egyesületnek 6 éve alakult a nyugdíjas hölgyekből álló tánccsoportja. A nyugdíjas hölgyeket olyannyira a tánc szeretete hozta össze, hogy a nyugdíjazásukig még hobbiból sem művelték.

Fejlődésüket jelzi, hogy az egyszerűbb táncok, a spanyolt tánc, a Macskák, a Surda és a cha-cha-cha után a country tánccal 2013-ban a Békésen megrendezett V. Országos Senior Táncversenyről Arany Minősítéssel” tértek haza.  

2014-ben a „Jöjjön ki Óbudára” című dalra koreografált táncukkal felléptek a Szeghalmon megrendezett versenyen. Okleveles elismerésben részesültek.

Az országos nyugdíjas Ki-mit-tud?-on a döntőbe jutottak. Jelenleg disco táncot és swinget tanulnak nagy lelkesedéssel. Rendszeresen szerepelnek az Egyesület programjain, részt vesznek az évenként megrendezésre kerülő Táncfesztiválokon. Még a Humorfesztiválon is tudnak minden évben újat nyújtani. 2013 októberében, az Idősek Hónapja rendezvénysorozat gálarendezvényén, az Aranybika Szállóban is felléptek. Mindig örömmel szórakoztatják a nyugdíjas közönséget. Példájukkal buzdítanak mindenkit, hogy ebben a korban is lehet új dolgokba fogni, örömöt találni a táncban, a mozgásban. 

Természetjáró - Turista Kör

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/106-os terem
Időpont: minden hónap 2. hétfő 16.00-17.30
Vezető: Halász Ferenc

1992-ben alakult meg a csoport.
Célja:  turisztikai programok szervezése, az egészséges életmódra és a természet szeretetére nevelés, illetve Magyarország és más országok megismerése.
Tevékenységi köre: a rendszeres testmozgás biztosítása a kornak és nemnek megfelelő szinteken, az évente ismétlődő emléktúrák, teljesítménytúrák szervezése  (Csokonai Kupa, Haranghy György emléktúra, Hajdúság teljesítménytúra).
Több mint 10 éve képviselik megyénket és városunkat a Pedagógus Természetjárók Országos Találkozóján. Eredményes tíz éves tevékenységükért 2002-ben megkapták a Magyar Természetbarát Szövetség elnökségének Természetbarát Emlékérem kitüntetését.

 

Újkerti Kézimunkakör

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház / fszt. 5-ös klubterem
Időpont: szerda, 14.00–16.00
Vezeti: Lankus Istvánné

A klub 1985-ben alakult.

A tagok zsinór-, illetve varrott csipkét készítenek, azaz terítőket, kicsitől nagy méretig különböző formákban, faliképeket, gallért, mellényt. Mintáikat maguk tervezik. Az elkészült munkákból kiállításokat rendeztek, rendeznek. Megjelentek csoportos kiállításokon is városon belül és kívül.

A kör tagjai sokoldalúak: a zsinórcsipke mellett többféle kézimunkát is készítenek, hímzett-, keresztszemes terítőket, horgolt díszeket, gobelin képeket.

Szeretettel várnak minden érdeklődőt.

Újkerti Olvasókör

Helyszín: Újkerti Közösségi Ház 105-ös klubterem
Időpont: csütörtök 14.00-16.00
Vezető neve: Hadházy Csabáné

Az Újkerti Felnőttek Önművelődési Olvasóköre első összejövetelét 2000 -ben tartottuk az Újkerti Könyvtárban.  A Debreceni Egyetem /akkor Kossuth Lajos Tudományegyetem / Művelődéstudományi és Felnőttnevelési Tanszékének munkatársaival beneveztünk és megnyertünk egy felnőttek tanulási lehetőségeit kutató nemzetközi pályázatot. Hat ország felnőttek körében végzett önművelődési lehetőségeivel ismerkedtünk, illetve ismertettük meg a mi módszereinket a partnerországok hasonló csoportjaival. Változatos, izgalmas és gazdag tartalommal teli összejövetelek során gyarapíthattuk ismereteinket, vagy eleveníthettük fel a régen tanultakat. Az olvasókör tagjai  maguk is sokszor tartottak gondolatébresztő, beszélgetést kialakító előadásokat. 
Az önművelődésnek ugyanis két lehetséges útja  van: vagy magam nézek  utána bizonyos ismereteknek, vagy  egy közösség tagjaként, a közösség tagjai által közvetített ismereteket sajátítom el.
A kettő egymást erősíti. Az összejöveteleinken a második módszert követtük, ezáltal felelevenítettük azokat az  ismereteket amelyeket valamikor elsajátítottunk, de esetleg bizonyos elemeit már elfelejtettük, készültünk előadások megtartására, s végül a csoporttagok véleményével bővíthettük a témában szerzett ismereteinket.
 
10. éve minden csütörtökön délután fél 3- fél 5 óra között találkozunk az Újkerti Közösségi Házban. A tagság semmi anyagi kötelezettséget nem jelent.  Tagja lehet bárki, aki az élethosszig tartó önművelődés híve, illetve akinek  érdeklődési köre megegyezik az alábbiakkal.
 
Kiknek ajánljuk ?
 - Mindazoknak,akik igénylik a tartalmas, gondolatébresztő, műveltséget fejlesztő előadások tartását, hallgatását, igénylik az irodalomról, művészetekről, történelmünkről szóló beszélgetéseket, vitákat.
- Akik szívesen elevenítik fel a magyar művelődéstörténetünk, vallástörténetünk évszázados fejlődéstörténetét,  s a témával kapcsolatos  előadások, és az azt követő beszélgetések aktív résztvevői.
- Akik életében fontosak az emberi, szellemi, baráti kapcsolatok .
- Akik szívesen vesznek részt, országunk neves történelmi,  művészeti,  irodalmi emlékhelyeink megtekintésére szervezett kirándulásokon.
 

Az Újkerti Olvasókör képgalériáját itt tekintheti meg!!!

Unicornis Klub

 Vezeti: Kövesi Péter A klub célja elmélyíteni az emberek ismereteit az egészséges és természetes életmód, a természetgyógyászat, a mentálhigiéné, az ezotéria, a szerves magyar népi kultúra, a magyar őstörténet körét érintő kérdésekben

Foglalkozások ideje: csütörtök 17.00-20.00 Helye: 105-ös terem

Vöröskeresztes Nyugdíjas Klub

Vezetője: Tarr Sándorné
Helyszín: Újkerti Közösségi Ház/Fszt. 6-os terem
Időpont: minden hó 3. csütörtök 14.00-16.00

A csoport 2006-ban alakult és a Magyar Vöröskereszt debreceni területi szervezetének szakmai irányításával működik.
Jelenlegi létszámuk: 30 fő.

Fő tevékenységi körükbe tartozik:
- saját tagjaik életkörülményeinek megismerése, problémáik figyelemmel kísérése és megoldásának segítése (születés-névnaposok köszöntése, beteglátogatás)
- életmódbeli tanácsadások, egészségügyi előadások szervezése,
- gyógytermékek bemutatása
- jótékonysági akciók szervezése, lebonyolítása (karácsonyi gyűjtés, csere-bere akció, jótékonysági koncertek szervezése)

- szűkebb és tágabb környezetük megismerése céljából kirándulások szervezése
(Botanikus kert, múzeumlátogatások, környező városok és távolabbi nevezetességek megismerése)

Poptörténeti emlékpont
Debreceni Művelődési Központ
Székhely: Debrecen, Jerikó u. 17, 4032
Email cím: dmk@debrecenimuvkozpont.hu
Telefonszám: 06 (52) 413 - 939
Postafiók: 419.
Felnőttképzési nysz: 00633 - 2008
Akkreditációs lajstromszám: AL - 2460
Debreceni Művelődési Központ © 2009 - 2024 Minden jog fenntartva
|
Website & Design by TGweb.hu
Kérdése van? Írjon nekünk.