Programkereső
Mettől
Meddig
Helyszín
Kategória
4024 Debrecen, Piac utca 22.
dmk@debrecenimuvkozpont.hu
06 (52) 413 - 939
Felnőttképzési nysz: 00633 - 2008
Akkreditációs lajstromszám: AL - 2460
ELSŐ NAGYMACSI KENYÉRÜNNEP

A Nagymacsi Közösségfejlesztők Csoportja kezdeményezésére 2015. augusztus 21-én szerveztük meg az első Nagymacsi Kenyérünnepet. A rendezvénnyel az volt a célunk, hogy közösségben, méltó módon ünnepeljük meg nemzeti ünnepünket.

A program már a kora reggeli órákban elkezdődött. Öt csapat fociban mérte össze erejét az iskola sportpályáján, miközben már befűtöttük a kemencét és folyt a tészta dagasztása, majd a cipók sütése.
A délutáni ünnepi program 15 órakor kezdődött a Maróthi György Pedagóguskar műsorával, majd ezt követően Ráczné Veres Sára lelkészasszony megáldotta a település kenyerét, melyhez a lisztet a helybéli gazdák ajánlották fel. Megáldotta a település kemencéjét is - beszédében hangsúlyozta, hogy a kemence jelképezi az összetartozást.
A himnuszok elhangzása után a program a nagyteremben folytatódott, ahol Henádi Zoltán önkormányzati képviselő úr és Jantyik Zsolt igazgató úr köszöntése után a színpadon folytatódtak a programok. Közreműködtek: Dremák Imola, Miklósi Dániel, a Nagymacsi Hajnalcsillag Nyugdíjas Klub énekkara és a Főnix néptánccsoport.
A rendezvény második részében került sor egy időkapszula elhelyezésére és a MESEHAZIKÓ alapkő-alapvessző letételére.
Az ünnepi program után szerveztük meg az Asszony próbát, ahol a versenyzők gyakorlati és elméleti tudásukat mérhették össze a mindennapi gyakorlatukból.

A vacsora után hajnalig tartó bállal zártuk a rendezvényt.

Debrecen, 2015. augusztus 26.
                                         Nagy Mária közösségfejlesztő
 

Poptörténeti emlékpont
Debreceni Művelődési Központ
Székhely: 4024 Debrecen, Piac utca 22.
Email cím: dmk@debrecenimuvkozpont.hu
Telefonszám: 06 (52) 413 - 939
Postafiók: 419.
Felnőttképzési nysz: 00633 - 2008
Akkreditációs lajstromszám: AL - 2460
Debreceni Művelődési Központ © 2009 - 2019 Minden jog fenntartva
|
Website & Design by TGweb.hu
Kérdése van? Írjon nekünk.